RÓLUNK
Bemutatkozás
Gurcsó Attila vagyok, a HILO BAGs márka megálmodója és kivitelezője. Jómagam az ország délkeleti részén található kis városból, Békésről származom, jelenleg pedig Ferencvárosban élek.
Még 2019 nyarán egy kellemesen hideg, a pohár oldalán gyöngyöző sörrel a kezemben az egyik jó barátom elmesélt egy történetet az ananász gyümölcs eredetéről. A sztori, amikor ezt elmesélte azonnal magával ragadott és annyira megtetszett, hogy pár hónap után már azt vettem észre, hogy egy napszemüveges, színes ananász tetoválás került a lábamra. Ezt követően a lakásom minden pontján mérhetetlen mennyiségű arany, ezüst és réz lakásdekorációs ananászok kezdtek felsorakozni, majd néhány hónap eltelte után minden megváltozott. Ugyanis 2020 novemberében olyan kiverhetetlen gondolat pattant ki az agyamból, amely egy arany ananász logóval fémjelzett táskák és különböző kiegészítők tervezésével és életre keltésével hivatott foglalkozni. Így tehát kaptam az élettől egy olyan ajándékot, amit szívvel, lélekkel szeretek csinálni, melyek egy terméken keresztül az egyéniségemet is ki tudják fejezni a világnak, ami álltal olyan dolgot tudok nyújtani, amely sok embernek okoz a jövőben boldogságot.
S bár a technikai részét megoldani a folyamatnak is már igen komplex és bonyolult volt és még ma is az mégis a lelki részt sem szabad kifelejtenünk az összképből. A magunkba vetett hit és önbizalom azt gondolom, hogy legalább ugyan olyan súllyal bír, melyek megléte abszolút elengedhetetlen. A körülöttünk lévő emberek, család és barátok véleménye egy ponton meg fog jelenni, ám hacsak nincs valami orbitális baromság a képletben, akkor azok szavát kell első sorban meghallani, akik támogatnak és veled együtt hisznek benned és abban a célkitűzésedben, ami a jelenlegi életünkben talán a legfontosabb dolog.
A kreativitás és tervezés része miatt eddig még mindig rájöttem, hogy mennyire szeretem én ezeket az elegáns, nagy és egyedülálló táskákat megalkotni. Fontos célkitűzésem volt egy olyan minőség és design félépítése is, a környezettudatosságot is beleértve, ami bár költségesebb, de akkor is a cégpolitikám vezérvonalát képes fenntartani a gondosan össze válogatott anyagok és funkciók által a tömeggyártott, slampos és silány minőségű táskákkal szemben.
A jövőt illetően nagy izgatottsággal tölt el a márkán belüli olyan új dolgok felépítése, mely a következő generációs kollekciókon felül, új táska típusok és a közönség bevonását hivatott különböző területeken /tesztelés és sales /bevonni.
Remélem még sokszor találkozunk!
Attila / HILO BAGs